Faragóné Kulhavi Ágota
 



Okleveles aura és csakraelemző, energiagyógyász
 

Iskolai végzettségem szerint környezetvédelmi technikus és környezetvédelmi auditor vagyok.

Az 1980-as években fordultam az alternatív gyógyászat által mutatott lehetőségek széles skálája felé. Habár ezen a területen minden érdekelt, mégis a számomra legizgalmasabb, legszélesebb sprektrumú energiagyógyászat nyújtott igazán kihívást.

Az energetika területén 'mindenevőként', meglehetősen sok területet bejárva, kirajzolódott bennem egy széles látókör, mely az egymással harmonizáló technikákat összeolvasztva egyéni, ám végtelenül hatásos módszert hozott létre az emberi test és lélek betegségeinek kezelésében. A lélektan és az analógiák segítségével látom, hol szükséges segíteni a lelki folyamatok rendezését, hogy az energetikailag egészségessé vált test az is maradhasson.
 

Tevékenységi köröm oklevéllel hitelesített tanfolyamok tudásanyagára épül. Az évek során ezen a területen 34 tanfolyamot végeztem el. Fontos számomra, hogy a klienseknek a legjobb tudásom szerint segíthessek, ezért igyekszem folyamatosan tovább képezni magam. Természetgyógyász képzésben letettem az ETI vizsgát, természetgyógyászat és az egészségügyi modulból választott szakterületem a kineziológia  / Brain Gym / amiből jeles elméleti vizsgát tettem

Klienseimnek egyénre szabott terápiás eljárásokkal segítek.

 Képgaléria megtekintése

                                                                                                                                                    

 

  

 

TEVÉKENYSÉGEIM


Bioenergia
 

Belső szervi betegségek, depresszió, enerváltság stb

Thai masszázs

Gerinc-, lumbál-, izom-, izület-, emésztési problémák-, izületi letapadások, hólyag-, keringési-, nőgyógyászati stb. betegségekre gyógyír..
 
Agykontrol
Az élet bármely területén felmerülő nehézségek kezelésében, megszűnésében nyújt segítséget /depresszió, szorongás, önbi-zalomhiány, halálfélelem, tanulási nehézségek, súly problémák, stb./
 
Reiki
Segíti a szellemi fejlődést és a gyógyító erő a felépülést.
 
Csakra harmonizálás
Energiaközpontjaink zavart működésének feltérképezése, helyre állítása, különböző fizikai és mentális kezelési lehetőségekkel.
 
Aura- és csakraelemzés
Analógiákra épülő szóbeli és gépi elemzés.
 
Aurafotózás
Az embert körülvevő finomenergia-mező kivetülésének méréses leképzése.
 
Immaginációs gyógyító eljárások
Aura tisztítás, energia feltöltés, védelmek, lézeres színterápiás eljárás az íriszen keresztül mely visszahat a problémás testi területre.
 
Pénz mágia
Ezoterikus módszerek az anyagiak bevonzására.
 
Megszállottság és gyógyítása
Erről többet majd személyesen.
 
Belső gyermek
A lelki probléma felismerése a tudattalanból felszínre törő analógiák segítségével./ egy csodálatos lehetőség, hogy a mesék varázslatos világában elmerülve felszínre hozzuk a tudatalattiba rejtett okokat. /
 
Kineziológia
Mint preventív terápia / óvodások, iskolások / és mint a gyógyulás útja /stresszoldás, dyslexia, dysgraphia, tanulási nehézségek, koncentrációs és koordinációs zavarok, stb./
 
Önismeret fejlesztés
Egy tudatosodási folyamat elindítása, követése, szükség esetén irányító-ébresztő jellegű beszélgetésekkel.
 
Pszi-sebészet
Spirituális kezelés, különleges pszi-eljárások, műtétek vágás fájdalom és vér nélkül.
 
Atlantiszi szellemgyógyászat~
Különböző Atlantiszi technikákkal történő egészség javító eljárások.
 
Táltos technikák a gyógyításban


Auramérés, TÁVGYÓGYÍTÁS, térfeltöltés, intuitív grafológia, szellemgyógyászat, regressziós időutazás, fehér mágia, stb./
 

Pszichotronika
Tisztítások, javítások, szervcserék immaginációs technikákkal.
 
Bioenergia mérés


Dr.Egely György készülékével
 

Belső utazások irányított meditációval
Lelki blokkok feloldása a pszichológia által használt eszközökkel, képi immaginációval, fájdalmak, traumák, tudatalattiba száműzött információk felszínre hozása, feldolgozása, elengedése.
 
Runa erő~


Runa akkumulátorokkal a beteg szervek besugárzása,runák élethelyzetek, elakadások kimozdítására, megoldására./szerelem, anyagiak,meddőség,alvási nehézségek, egészség, védelem, stb./
 

Jantrák               
Atlantiszi számmisztikai jantrák: megrekedt élethelyzetek, fejlődési akadályoztatások, nehéz életfeladatok megsegítésére, változások beindítására.
 
Ásványanyag terápia
Testünk fizikai és lelki problémáit a sejtszinten kialakult szervetlen  ásványi sók hiánya eredményezi Pótlásukkal megteremthető sejtszinten egy egészséges szervezet.
 
Elem és Fluid terápia
Az okkult anatómia szerint a szervezetben fellépő energetikai elcsúszások rendezése. A többlet elengedése a hiány pótlása melynek következtében harmóniába kerülnek a testi és lelki folyamatok.
 
Energetizált vizek
A víz mint a legjobb információ közvetítő segít a sejtmemória /sejt emlékezet / pozitív információval való feltöltésére Általa harmonizálódnak a testi folyamatok. Segíti a kezelések hatékonyságát, böjtöknél, tisztító kúráknál gyorsítja a szervezet regenerálódását. Hasznos minden kibillent egészségi állapotban energetizáló hatása miatt.
 
Ezoterikus pszichológia
Lelki elfojtások szorongást okozó emlékek, személyesen átélt vagy látott erőszakos események mélyen a tudattalanunkba rögzülnek, s akár egész életünkre befolyást gyakorolhatnak Ezen emlékek felszínre hozatala, megváltoztatása, kiventilálása, elengedése után a pszichoszomatikus betegségek tünet együttese megszűnik a lélek feldolgozza a tapasztalatot, s a test a gyógyulás útjára lép.
 
 

 

 

RENDELHETŐ TERMÉKEK



 

 

 

 

 

 

Jantrák, személyre szóló számmisztikai talizmánok

 

 





 
 

 

 

 

 

 

Runa készletek különböző ásványokból

 

 





 
Runa medálok, marokkövek, akkumulátorok, szerencsehozó talizmánok

Termékek képei

 

Mindenkit, aki gyógyulni kíván a fent felsorolt gyógymódokkal, szeretettel várok.


Bejelentkezés, időpont egyeztetés: 06-70/397-8040 telefonszámon